Vrindávana-Gangótri Jógarendszer alapján

Az órák alatt fokozott figyelmet fektetek a különböző érzékeny területekre, azok megerősítésére.  Nem csak fizikai gyakorlatokat végzünk, hanem finom fizikai és lelki szinten is dolgozunk, ezáltal nem csak testileg fejlődsz fokozatosan a gyakorlások során, hanem megismered a tested és önmagad. Megtanulhatod hogyan vezesd le a stresszt, illetve a hétköznapokban hogyan tudsz gyakorolni. Harmónia, testi-lelki egyensúly megteremtése, esetleges testi panaszok (gerincferdülés, váll és derék fájdalmak) kezelésére is alkalmas ez az óra. Mivel sok sport sérülésem volt már életem során, illetve tudom az ülő munka is milyen fájdalmakkal jár, ezért még inkább tudok figyelni, melyek azok a mozdulatok amelyek az adott problémán segíteni tudnak, hiszen én a jógával találtam a sajátjaimra is megoldás.

A Kezdő jógaórán az egész testet átmozgatjuk. E mellett minden órán egy ászanát ( jógapóz) fogunk alaposan megismerni, rávezető gyakorlatokkal begyakorolni, eszközöket használva elmélyíteni.

A megérkezés után az órára való ráhangolódással kezdünk, majd átmelegítjük az izmokat és ízületeket. Az óra általában egy csúcs gyakorlatra épül, amelyre rávezető gyakorlatokkal készülünk fel. Levezetéssel és relaxációval, meditációval zárjuk az órát, mely után biztosan úgy érzed majd magad, mintha újjászülettél volna! 🙂

A jógaóra alkalmanként másfél órán át tart, és a következőképpen épül fel:

15 perc ráhangolódás és pránajáma

60 perc bemelegítés és ászanázás,

15 perc relaxáció és meditáció

Felszerelés: Kényelmes, sport ruházat, ha van stabil jógaszőnyeg (nem polifóm!), a teremben jóga eszközök állnak rendelkezésre.

error: Content is protected !!