A szervezetünk alapvédelmezője az immunrendszer, ami egész évben védi szervezetünket. Nyár végén-kora ősszel ez kiemelkedő fontosságú, hiszen jönnek a hidegebb idők és sokan még azt mondják – ááá nem fázom – és megfáznak.
Immunrendszer
Persze nem csak a megfelelő ruházkodás fontos ősszel, hanem az immunrendszerünk megerősítése is.
.
A jól működő immunrendszer állandó készültségben áll a kórokozók ellen.
Tudományos bizonyítékok sora van arra, hogy a testünkben naponta több ezer kórokozó kerül vagy képződik.Az immunrendszerünk ezzel szemben nyújt védelmet.
.
Az életünk szokásai nagyban befolyásolják az immunrendszerünk erősségét.
Vannak külső és belső tényezők.
Külső: a ruházkodás, munkatempó, mozgás,
Belső: a gondolkodásmód, stressz, túlhajszoltság stb.
.
A táplálkozás is fontos tényező (az immunrendszer 70%-a bélrendszerben helyezkedik el).
Az őszi – téli táplálkozásnál kiemelt fondosságúak a melegítő ételek, és aki tudja, vagy nem kívánja a tejtermékek (kefír, kecskesajt kivételével) nyugodtan mellőzhetők, hiszen hűthetik a testet és nyákosíthatnak.
A fűtő ételek a hajdina, lencse, bab alapanyagokból nagyon sokféle leves, főzelék, stb. készíthetőek melyek melegítik, táplálják a testet. Ezen kívül sokféle téli táplálék van, ami télen ideális pl. savanyúkáposzta.
.
Táplálékkiegészők fontosságáról:
1.Sokkal kevesebb a zöldségek és a gyümölcsök tápanyagtartalma
Sok embertől hallom – eszem én elég zöldséget gyümölcsöt, van abban elég. Pedig a mostani gyümölcsök, zöldségek jó ha fele annyi tápanyagot tartalmaznak mint kb. 5 évvel ezelőtt. A földeket műtrágyázzák és egyre többet akarnak kivenni belőle.
Régen még nálunk vidéken forgó volt, hagytuk „pihenni” a földet.
Annyi zöldséget gyümölcsöt nehéz megenni egy nap, ami biztosítja a napi stresszes életmód vitamin és ásványianyag igényét.
.
2. Sokkal nagyobb igénybevétele van a mai embernek
Anélkül hogy hosszú litániát írnék a mai kor stresszes túlhajszolt életéről, úgy gondolom hogy aki nem mai gyerek az tudja hogy legalább kétszer annyi a munka és a stressz mint régen. Ehhez még hozzájön a rohanás…. kinek mi.
.
Táplálékkiegészítőkből rengetegfajta és minőségű van, ennek a személy igénye és pénztárcája szab határt, így ma már hozzá lehet jutni jó minőségű táplálékkiegészítőkhöz. Az őszi és téli időszakban azt javaslom a kúraszerű használatát. Töltse fel a szervezetét, és az alapvitaminokon túl változtathatja a kiegészítőket.
.
Illóolajok praktikussága
Az illóolajok hatásáról, tisztaságáról, hasznosságáról már írtunk. A terápiás illóolaj is nagyon hatékony segítséget tud nyújtani az immunrendszernek az erősítésben is.
Töltsd le a Tudnivalók az illóolajokrol katt >>
.
Sport is erősíti az immunrenszerünket
A heti két-három alkalommal beillesztett mozgás, ha szokásunkká válik, nagy mértékben erősíti a szervezetünket (azért ne hajtsuk túl magunkat). A két sportolás között szükség van a pihenőnapra is.
.
Szauna
A szauna „felmelegíti” a szervezetünket a hideg hűvös időben. Nagyban nyugtatja az idegrendszert, elősegíti a nyirok és az immunrendszer működését.
.
Hideg meleg váltózuhany
A hőmérséklet váltakozás is immunerősítő és vérserkentő hatással bír. Zuhanyozáskor a szív legtávolabbi pontján a lábon kezdjük meleg vízzel és mindig hideggel (csak amilyen hideget kellemesen elbírunk) fejezzük be a váltózuhanyt.
Pihenés fontossága
Még ha mi nem is, a szervezetünk az őszi időszakban pihenőszakaszba vált, ami majd télen csúcsosodik ki. Ezért sokan fáradékonyabbnak érzi magát, a szervezeti több pihenésre vágyik. Amikor csak lehet tegyen be egy jó zenét, csináljon egy jó illóolajos fürdőt vagy bármit ami pihenteti, feltölti. A lényeg a feltöltődés, ami nemcsak a táplálékban, édességben, hanem fizikai vagy lelki érzésekben is megnyilvánul. A lényeg érezze jól magát.
.
Méregtelenítő napokat tartunk a Vedayoga Központban, ahol különféle módokon segítjük a szervezetünk méregtelenítését.